- Évk. 22. vas.
MTörv 4,1-2. 6-8; Jak 1,17-18. 21b-22. 27; Mk 7,1-8. 14-15. 21-23;
Életünk kulcsa: az engedelmesség
Olyan világos és egyszerű volna minden, ha…
Ha nem vonnánk kétségbe a Mindenható szavát, ha nem vonnánk kétségbe, hogy életünkre vonatkozó terve a legjobb, ha nem ragaszkodnánk jobban a saját, korlátolt akaratunkhoz, mint az elénk tárt isteni tervhez… - A feltételes mondatok sokaságát sorakoztathatjuk fel. Ha becsülettel tesszük, esélyt kapunk életünk megújulásához.
Érdemes először átgondolnunk mindazt, amit Isten ajándékul szán az embernek, majd megdöbbenéssel feltennünk a kérdést: miért nem fogadjuk el?
Az ószövetségi olvasmány a választott nép esélyét taglalja, amelyet Istentől kapott. Kiválasztottsága azt jelenti, hogy sorsa, történelme, élete üzenet a többi nép számára is: mit jelent az igaz Isten meghívásában, védelmében, szeretetében élni. Isten nem személyválogató, de mindenkinek megadja a saját szerepét, hivatását az emberi nagycsalád építésében. S amire meghívást ad, ahhoz segítséget is nyújt.
A választott nép számára adott törvény elsősorban nem terhet jelent, amelynek követése elviselhetetlen, hanem ajándék, amely Isten bölcsességéből és szeretetéből fakad. Ezért fűzi hozzá:
„Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartások meg az Úr a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek. Tartások szem előtt és kövessétek őket!” – Sok nép él körülöttük, akik bálványokat imádnak, saját emberi vágyaikat fogalmazzák meg törvényeikben, amelyeknek kimenete sokszor önpusztító kuszaság. Isteneiket megvesztegethető hatalmasságnak tekintik, s kéréseik érdekében akár saját gyermekeiket is feláldozzák. Az igaz Isten törvénye ezzel szemben felemel, s másokban is csodálatot vált ki:
„Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet! Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá folyamodunk? És hol van még egy olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint ez az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?” Az ószövetségi nép valóban fényhordozó volt, vagy lehetett volna, ha ragaszkodik Istenének törvényeihez. Egyedül ezek biztosították az emberi méltóság, az egyén, a család és a közösség életének maradéktalan megvalósíthatóságát. Mert csak ezek a törvények vezették vissza az eltévedt embert a Teremtő tervének tisztaságához, s adták meg az esélyt a gyógyuláshoz.
Szent Jakab levele már a megváltás fényében vezet közelebb a teremtő és megváltó Isten szeretetének titkához:
Testvéreim! Minden jó adomány és minden ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, és még árnyéka sincs a változásnak. – A forrás tehát tiszta, ami belőle fakad, a legcsodálatosabb életet kelti és erősíti. Ezért folytatja így az apostol:
Szabad akaratból hívott minket életre az igazság igéjével, hogy teremtményeinek mintegy az első termése legyünk. – Lehet-e Isten kezéből nem remekművet várnunk, olyan alkotásában, amelyet a teremtés koronájának szánt? Ha pedig megalkotta, akkor teremtő műve titkát is feltárta, hogy az működjön, kiteljesedjen:
Fogadjátok ezért tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, amely képes megmenteni lelketeket. – A megismerés lehetővé teszi a tudatos együttműködést, az emberi méltóságunkból fakadó válaszadást. Így következhet szabad akaratunk döntése:
A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. – Szent Jakab arra is vállalkozik, hogy rövid tömörséggel kimondja a gyakorlatban megvalósítható keresztény élet lényegét:
Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól. – Ezzel az utolsó mondattal teszi elénk a kérdést: Miért nem olyan a világ, mint amilyennek Isten megtervezte és ránk bízta? Bármilyen fájdalmas, válaszolnunk kell, hogy felismerjük felelősségünket, felfedezzük a gyógyulás útját, s lépésről-lépésre elinduljunk rajta.
Jézus azért jött közénk, hogy a felismerés után megmutassa az utat, s a gyógyulást is biztosítsa. Sok mindent elárul az a vita, amelyet a farizeusok provokálnak vele szemben:
„Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” – Jézus, minden bizonnyal, nem kezdett volna vitát velük, megelégedett volna azzal, hogy a saját és a tanítványai viselkedésével példát adjon. Ők viszont ezen a példán nem saját életükre figyelnek, hanem támadnak. Nem az isteni bölcsesség fényében keresik saját életük felülvizsgálatát, hanem bíróvá teszik magukat Jézus fölött. Így a válasz Jézus részéről határozott és egyértelmű:
„Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: ’Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem…’ Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” – Ezzel a jézusi válasszal máris a probléma gyökerénél vagyunk. Hiába ismeri fel az ember az isteni bölcsességből fakadó ajándékokat és távlatokat, mégis elhomályosul értelme, s kificamodik akarata. Valami, valaki arra készteti, hogy bizalmatlanná váljon az isteni vezetéssel szemben, s fontosabbnak vélje saját korlátolt látását és akaratát. Az ősbűn kíváncsisága, engedetlensége, gőgje kerekedik fölül. Ha pedig már nem az isteni fény világít az ember szívében, kiszámíthatatlanok a következmények. Erre figyelmeztet Jézus szava:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” – Elgondolkodtató ez a figyelmeztetés. Ha kivonjuk magunkat az isteni kontroll alól, Isten helyét elfoglalja az ellenség, s valóban kifoszt minden kincsünkből. Nem a bűn tárgya, a teremtett világ dolgai rosszak, hiszen azok is Isten kezéből kerültek ki. A rossz, a bűn kezdete, ahogyan az ember hozzááll a dolgokhoz. Öncélúan veszi kezébe, megtagadva az Istentől származó ajándék-voltát, s nem a szeretet jegyében él velük, hanem az önzés lelkületével.
Pál apostol a Római levélben hosszan fejtegeti a választott nép elfordulásának titkát a Krisztus által szerzett üdvösségtől. Szomorú népe tagadása miatt, de még itt is fölfedezi Isten hatalmas jóságát, amellyel mindent javunkra fordít. Tapasztalatát így összegzi:
„Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön” (11,32).
Harc folyik az emberért. Tétje az örök életünk. Ellenségünk irigységből akar Istentől elszakítani, hogy örök rabságba taszítson. Isten viszont önmagát akarja ajándékozni, hogy részeseivé tegyen örök, boldog életének. A döntés ránk van bízva, erre kaptuk értelmünket és szabad akaratunkat.
Szeretném megismerni Isten titkait? Szeretnék szabadon dönteni örök sorsom felett? – A meghívást megkaptam, a segítség készen áll. Csak el kell indulnom feléje, s kinyújtanom kezemet Isten mindenható keze felé. Ámen!
