Isten félelmetes tüzétől, jeleitől botránkozva így szólt az ő népe: „Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni!” Amit a félelmetes jelek fejeztek ki, az Jézusban a kereszt alakját ölti magára, a szenvedő Istenét, aki minket meghív a megfeszített szeretet tüzébe: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” Krisztus a keresztáldozata megjelenését ígérte meg az Eukarisztiában: „A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.” Botránkoztak rajta: „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja?” Ha Isten beszél hozzánk, „meg kel halnunk” önmagunk számára, másként nincs Istennel való közösség, sem megváltás. A keresztségben „meghaltunk,” de ezt utána pszichikailag is meg kel tennünk, hogy együtt lehessünk Istennel. „Eltemettek Krisztussal együtt a halálba a keresztség által. Ti is tekintsétek úgy magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban.” (XVI. Benedek pp. A Názáreti Jézus I. 70-71. o. Kiv 20,19; Jn 13,34; 6,51.60; Róm 6,4.11)
Palkó Julián atya tanítása
