A Szentírás boldognak mondja azt az embert, aki az Úrban bízik, és ezért léte gyökereit az Isten szava eleven vizébe ereszti. Nem fél a szárazságtól, az élet nehézségeitől, mindig üde zöld életörömben van része, idejében meghozza gyümölcsét. „Boldog az az ember, aki az Úr törvényében leli örömét. Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét.” Isten szava megelevenedett, amikor az „Ige testté lett, és közöttünk verte fel a sátrát.” Ő a Krisztus, az Ő emberi természete lett a találkozás sátra. Hozzáfordulva találkozhatunk Istennel, az Igével, aki Ő maga az Isten Szava. Benne bízva, hozzáfordulva, imádkozva, szívünket és elménket megnyitva olvassuk a Szentírást. Így érlelődik hitünk, és a hitünk szerinti életünk. Így lesz lehetséges, éppen Krisztus által, hogy egyre mélyebb egységre jutunk Istennel, akire rábízhatjuk életünket. Így nem szűnünk meg gyümölcsöt teremni: jóságot, szeretetet, amely megmarad az örök életre. (Vö: Jer 17,7-8; Zsolt 1,1-3; Jn 1,14;)
A Szentirás boldogságunk forrása.
