- Szent István ünnepe
Péld 4,10-15. 18-27; Ef 4,17-24; Mt 7,24-29;
Államalapító szent királyunk, Szent István ünnepén nem a különböző történelemkönyveket szeretném fellapozni, s az egymással ellentétes véleményeket ütköztetni. Erre bőven lenne alkalom, hiszen minden hatalmi rendszer a saját érdekei szerint fogalmaz. Egyetlen értékelést tudok csak elfogadni objektívnek, mégpedig azt, amely Jézus Evangéliumából fakad, s azzal szembesít. Éppen ez alapján számomra elfogadhatatlan az a megközelítés, hogy Szent István úm. „okos taktikából” választotta a kereszténységet népe számára, s a Boldogságos Szűznek is politikai megfontolásból ajánlotta fel koronáját.
Géza fejedelem még tehetett ilyen kijelentést:
elég gazdag ahhoz, hogy két Istennek is szolgáljon. István mellé mégis a legkiválóbb nevelőket állította, s az ő félpogány gondolkodása nem akadályozta, hogy fia lelkében a keresztény hit teljes hitelességgel bontakozzon. István érett Krisztus-hívőként adta életét népe kereszténnyé tételére, mint aki megtalálta a biztos alapot. Világosan látta, hogy semmiféle földi hatalom nem biztosíthatja ennek a népnek a jövőjét, csak a krisztusi örömhír. Ezért kért koronát II. Szilveszter pápától, s maradt független a császártól. Ezért hívott szerzeteseket, akik népét közelebb viszik a keresztény valláshoz, s közülük is a legkiválóbbakra bízta családja formálását, illetve trónörökös fia nevelését. Bölcsen gondolta át népe megtérítését, a tíz falu – egy templom elérhetőségével, s a vasárnapi miséken kötelező részvétellel. Kiépítette az egyház szerkezetét püspökségek és monostorok alapításával. Szigorú volt népe nevelésében, mert tudta, hogy más távlat nem áll előtte. De még a lázadók megfékezésében is korát messze meghaladó emberséggel járt el, hogy népét megtartsa a jövőbe vezető úton.
Mindez még nem bizonyítja egészen evangéliumi gondolkodását. Ehhez még bőven elegendő az okosan politizáló államfő következetessége. Hol találjuk annak bizonyítékát, hogy István a legmélyebb hittel cselekedett, s abból merített erőt? Hol bizonyul apostoli királynak, aki tetteivel és gondolkodásával fölülmúlja kortársait, Európa akkori keresztény fejedelmeit?
A fiának írt intelmek egészen bibliai ihletésűek, s messze fölülmúlja korának gyakorlatát és erkölcsi igényét. A világi vezetés elé helyezi az Egyház iránti tiszteletet, mellyel megvallja, hogy minden világi hatalom alapja az Istentől származó tekintély, miként Jézus is kimondja a fölötte ítélkező Pilátusnak:
Semmi hatalmad nem lenne, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ha fia követi majd az uralkodásban, az is Isten rendelése, ahogyan a bevezetőben írja:
„ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz.” A tíz fejezetre osztott írás első három fejezete a hit és az egyház megbecsüléséről szól, amely nélkül nem képzelhető el hiteles uralkodás. A következő két fejezet a vezetés tekintélyére én annak igazságosságra épülő gyakorlására tesz hangsúlyt. A hatodik fejezetben olyan nagylelkűségről tanúskodik, amelyet mindmáig nem sikerült elsajátítania a legtöbb nemzetnek: az idegenek iránti tisztelet, befogadás és együttélés. A továbbiakban szerepel még a családban megélt szülői tekintély, az Istennel összekapcsoló imádság, az egymás iránti irgalmasság… Mindez arra utal, hogy Szent István nagyon mélyen átélte és átimádkozta a kereszténységben elénk tárt titkokat, s azokat saját élete és egész népének élete alapjául választotta. Ennek mélysége pedig akkor mutatkozik meg, amikor emberileg végiggondolt tervei szinte teljesen összeomlanak. Uralkodásra fölkészített fiáról előbb megtudja, hogy örökös szüzességet fogadott, ezért nem lesz utód. Amikor ezt elfogadja Isten iránti szeretetből, bekövetkezik halála. Mintha maga Isten is ellene dolgozna. Ennek a helyzetnek szentistváni folytatását nem lehet politikából és okosságból kivitelezni.
Két lehetőség állt uralkodó királyunk előtt: Vagy megrendül eddigi hitében, s feladja a lehetetlennek látszó folytatást, vagy egészen radikálisan a hit alapján marad. – Párhuzamba állíthatjuk a hit atyjával, Ábrahámmal. Az Isten őt is lehetetlen helyzet elé állítja, amikor öregkorában kapott egyetlen fia föláldozását kéri tőle. Ábrahám Isten mellett dönt, mondván, hogy Ő akár a halottakat is fel tudja támasztani. – István is Isten mellett dönt. Eddig is Isten országát építette népe körében, s hiszi, hogy ez az ország nem rendülhet meg, mindenféle emberi katasztrófa ellenére sem. Ha elfogytak az emberi eszközök és erők, akkor most lépnek közbe az égiek. Kifejezően szólt Spányi Antal püspök atya a székesfehérvári ünnepi beszédében:
„A herceg halála után a rá váró szenvedésben, magányban és kilátástalanságban Szent István a lehető legtöbbet tette, nem lefelé, hanem fölfelé tekintett és a koronát a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta. Élete legjelentősebb gesztusa volt ez, amelyet sokan sokszor próbáltak elfeledtetni velünk, de ez az ország Mária országa maradt, amely a mai napig kihat nemzetünk életére.” – Szent István ezzel a gesztussal ezer évvel előzte meg az egyház hivatalos állásfoglalását. Hiszen XII. Piusz pápa 1950-ben mondta ki hittételként Márai mennybevételét, amit a hívő keresztény nép kezdettől fogva vallott. Ezzel a döntéssel olyan örökséget hagyott ránk, amely minden viharban megerősíti és tovább vezeti népünket:
„Aki megsejti, hogy mit jelent az öreg, megfáradt király felajánlása, az megérti, hogy sosem pillanatnyi erőkre, hatalmakra kell támaszkodni, hanem a hitre építve, Istenbe vetett bizalommal kell az életet irányítani a magánéletben és a közéletben is” – folytatja a püspök ünnepi üzenetét.
Szent István király ezzel a felajánlással nemcsak magát, hanem népét is elkötelezi Jézus Krisztussal, aki a világ világossága és üdvössége. A régi és pusztulásba vezető pogányság helyett az egyedül életre vezető krisztusi utat találja meg. Szent Pál apostol szavai az efezusi hívekhez népünkre is igazzá válnak, hogy elhagyva a pogányság sötétségét,
„ti nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattok, és megtanultátok, hogy az igazság Jézusban van… Öltsétek magatokra az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.”
Jó döntés volt Szent Istvántól, hogy radikálisan a hit útját választotta? Megtalálta a sziklát, amelyre építhette népünk életét? Biztonságos és gazdag otthont teremtett? – Minderre családja élete, az Árpádház szentjeinek serege, a történelmünket benépesítő szentek, kiváló hősök, s népünk nagyjai a válasz. Olyan örökséget kaptunk, amelyre mi is épülhetünk és építhetünk, amelyből merítve bőséges táplálékot kapunk emberi méltóságunk kiteljesedéséhez. De az alap nem lehet más, mint amire első szent királyunk is építkezett.
Elmélkedésünket végül újra Spányi pp. atya szavaival, imádságának néhány sorával zárjuk:
„Hálát adunk Uram, hogy elfogadtad Szent királyunk gesztusát és annyi igaz magyar imáját, akik hazánkat Neked ajánlották. Hálát adunk, hogy Mária közbenjárása által oltalmazol és velünk maradsz kegyelmeiddel. Kérjük, hogy őrizd meg a házaspárokat, legyenek boldog magyar családok az első magyar szent család példája nyomán! Segíts bennünket, hogy legyen bátorságunk erkölcsi döntéseket hozni a nehéz helyzetekben, egységben tartani Szent István népét szándékaiban és törekvéseiben!” Ámen!
