Ha Zakeus tudta volna, hogy ha meglátja, ki az a Jézus, így szól: „vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette,” akkor lehet, hogy nem szerette volna látni; ki az a Jézus. A Szentlélek azonban kíváncsivá tette, és veszni indult lelke nevében Így járhatott közbe: „Könyörülj rajtam Uram! Lásd nyomorúságomat, gyűlölőim (bűneim) miatt. Te, aki felemelsz a (lelki) halál kapuiból, hogy ujjonghassak szabadításod miatt.”(Zsolt 9,14-15) Mert Isten terve volt Zakeus megszabadítása: „Zakeus, ma a te házadban kell megszállnom.” Jézus meglátta Zakeus nyomorúságát és segítő odafordulásával saját képére kezdte formálni. Nevén szólította és kivezette a világosságra, mert ismerte őt és azt akarta, hogy Zakeus is ismerje Őt. Zakeus pedig befogadta Jézust lelkébe és nagylelkű elégtétellelt adott eltékozolt életéért. Ne féljünk attól, hogy mi lesz a következménye annak, ha megtudjuk, hogy ki az a Jézus, mert üdvösség köszönt ránk, és ez elég. (Lk 19,1k)