„Ez a világ elmúlik. De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”(1Jn 2,17) „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük, (hogy megmaradjunk örökké)? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött,”(Jn 6,28-29) vagyis Őbenne, Jézusba. Azonban „a hit tettek nélkül halott.”(Jak 2,26) Krisztus tette az volt, hogy „szeretett minket és önmagát adta értünk.”(Gal 2,20) „Ő életét adta értünk, tehát nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért.”(1Jn 3,16) „Szívesen áldozzunk, sőt magunk is váljunk áldozattá a lelkekért,”(2Kor 12,15) bekapcsolódva Krisztus áldozatába, mely bár egyedüli váltságdíj az ember üdvösségéért, Ő mégis, testének tagjaiként, be akar vonni ebbe a szeretetből vállalt áldozatába, hogy vele együtt szeretetből szenvedjünk, és tegyünk mindent, a legapróbb hétköznapi dolgokat is, a lelkek megmentéséért felajánlva. Így teljesítjük Krisztus törvényét: „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket,”(Jn 13,34) és megmaradunk örökké, vele együtt.