Miben mutatkozik meg a legnagyobb bölcsesség? Senki sem tudja önmagát a bűntől megtisztítani.
Ezt Isten műveli a bűnös emberrel Jézus vére árán, a Jézusba vetett hit és bűnbánatra válaszul, a
keresztségben, majd az így kereszténnyé lett emberrel a gyónás szentségében. „Az Isten Igéje, aki
Isten volt, testté lett, akit Jézusnak neveztek, aki a Krisztus, s aki Isten ereje és Bölcsessége, vére árán
megváltott minket a bűnből.” Ki tudja önmagát feltámasztani a halálból? A keresztényeknek szól a
tanítás: „Isten által vagytok Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, és megváltásunkká lett.
Nem akarunk titeket, tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a
többiek, akiknek nincs reményük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor Isten
ugyanígy fel fogja támasztani vele együtt azokat is, akik Jézusban hunytak el. Az egyedül bölcs
Istennek dicsőség örökkön-örökké.” (Jn 1,1. 14; Mt 1,16; 1Kor 1,24; Ef 1,7; 1Kor 1,30; 1Tesz 1,22k;
Róm 16,27)