-
Ma a ferences növendékképzés támogatására gyűjtünk a szentmiséken. Provinciánkban jelenleg 6 növendék, egy novícius és négy jelölt, azaz összesen 11 fő készül különféle szolgálatokra. A papság mellett vannak, akik az oktatási-nevelési feladatok ellátására vállalkoztak, vagy más képzésben vesznek részt. Nevelésük és taníttatásuk közös érdekünk, hisz ők lesznek azok, akik később templomainkban, iskoláinkban és más intézményeinkben szolgálni fogják a híveket, diákokat, rászorulókat. Köszönjük a testvérek nagylelkű adományait, amellyel támogatják növendékeink képzését, valamint a hivatásokért mondott fohászaikat is.
-
Május 16-án (pénteken) este csendes szentségimádás lesz 20 óra és éjfél között. Minden imádkozni vágyót szeretettel várunk!
-
Új urnatemetőt hoztunk létre a Kálvária-kápolna újjáépítése során. A 456 férőhelyes temetőbe tíz évre lehet megváltani az urna-helyet. További információkat a szentkut.hu honlapon találhatnak, vagy a Zarándokház recepcióján érdeklődhetnek ez ügyben.