A reménytelen emberek így gondolkodnak: „Kiszáradtak csontjaink, elveszett a reménységünk, elvesztünk!” De így szól az Úr, a Teremtő, és újjáteremtő Isten: „Íme, én kinyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem. A lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és meg is cselekedtem.” A keresztény embereknek tanítja a Szent Pál és Szent Péter apostol: „A bennetek lévő Krisztus, a dicsőség reménye. Őrizzétek szentül szívetekben az Úr Krisztust. Legyetek mindig készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek.” És persze, a keresztények végső reménye, az örök életre irányul. Szent Pál apostol hirdeti: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.” (Ez 3711k; Kol 1,27; 1Pét 3,15; 1Tesz 4,13k)
A remény képe.
Isten ajándékának tekintem a sikeres vadfotózást, "vadászatot." Íme egy példa: 2013 május 29.-én, egy hajnaltól reggelig tartó sikertelen "vadászat" után egy bokorsorhoz érve azt gondoltam, hogy már nem reménykedhetek abban, hogy jó képet kapok ajándékul. Ekkor erősen megkísértett a kétségbeesés, miszerint nincs reményem az életemet illetően. Ésszel hadakoztam a kísértés ellen, mondván, hogy Krisztus az én reményem, de nem győztem. Ekkor legbensőmben kaptam ígérettel teli, meggyőző erejű utasítást: "Menj csak a bokorsor mögé a sarokba." A magas fűben először az őz hátát láttam meg, majd felemelte a fejét, szájában a sárga nagy bakszakáll virággal. Az ajándék, valamint az Ajándékozó miatt minden kísértésem eltűnt. Mindent betöltő, igazi vigasz és öröm szállt rám. Az őz a sárga virággal, a remény képe. Remény mindig van!
