Cookie / Süti tájékoztató
Tájékoztatjuk, hogy a szentkut.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Részletek
Elfogadom
Nem fogadom el

Kedves Zarándok

Szeretettel köszöntöm a mátraverebély-szentkúti római katolikus nemzeti kegyhely honlapján.

A századok homályába vész Szentkút alapító eseménye, az első csoda, amikor a néma pásztorfiúnak megjelenik a Szűzanya egy tölgyfa koronájában. Arra szólítja fel, hogy ásson a fa gyökerénél, és igyon abból a vízből, amit ott talál, hogy beszélni tudjon. A fiú szót fogad, ás, vizet talál, iszik és megszólal. Ez a víz, a szent kút vize, amelyhez azóta rengetegen zarándokoltak el, hogy Mária segítségével az Istennél gyógyulást találjanak testi lelki bajaikra. Ez az a különleges vallásos ok, amiért erre a szent helyre (locus sacer), a Katolikus Egyház jóváhagyásával ellátogatnak az emberek.

A XVIII. századtól állnak ferences szerzetesek Szentkút, illetve az ide érkezők szolgálatában. Ötfős közösségünk számára ez elsősorban a búcsúk nagy közös ün-nepeinek lebonyolítását jelenti. Ezeken kívül van lehetőség arra, hogy egy szerzetessel lehessen beszélni, szentgyónást elvégezni, szentmisén részt venni, bekapcsolódni a szerzetesek zsolozsmájába, vagy egy-szerűen csak elcsendesedni néhány napra.

Családos kikapcsolódásra, csoportos lelki-gyakorlatokra, közösségek nyári táboraira, családi rendezvényekre, lakodalmakra, konferenciákra és továbbképzésekre is adottak a feltételek, melyeket a zarándok-központ munkatársaival együtt biztosítunk.

 

Minden kedves vendégünket zarándokként fogadva azt kívánjuk, hogy Szentkút az Istennel, az önmagunkkal, az embertársunkkal és a teremtett világgal való kiengesztelődés szent helye lehessen!

Orosz A. Lóránt OFM, kegyhelyigazgató

Szentkút