Fejlesztés 2015

Magyarország római katolikus nemzeti kegyhelye, a ferences szerzetesek által működtetett Mátraverebély–Szentkút közel 800 éve fogadja a zarándokokat hazánkból és a környező országokból egyaránt. A kegyhelyen szolgálatot teljesítő ferencesek feladata igen szerteágazó. Az év meghatározó ünnepnapjain, különböző liturgikus események és a nagybúcsúk idején fogadják a zarándokok sokaságát, a miséken, és a közös imádságokon. Ahogyan a hívőknek, a kegyhelynek is időről időre szüksége van a megújulásra. 2012-ben a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által létrehozott Fons Sacer belső egyházi jogi személy sikeresen pályázott a szentkúti komplexum vallásturisztikai vonzerővé fejlesztésére, rekonstrukciójára. Ezzel az előző rendszer évtizedeiben háttérbe szorított kegyhely az európai uniós pályázat keretében több mint 2,7 milliárd forintot nyert a teljes kivitelezésre. A tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak a szent helyek és terek nyugalmának és szentségének megőrzésére, valamint azoknak a turisztikai lehetőségeknek a megteremtésére, amelyek az ideérkezők számára komfortosabbá teszik a búcsújáróhelyet (pl. zarándokszállás, kávézó, közösségi terek, akadálymentesítés). A rekonstrukció egyik fő célja volt az is, hogy a kegyhely építészetileg is egységes arculatot kapjon, és az üzemeltetés során felhasználásra kerüljenek környezetkímélő technológiák. A műemléki védettségű barokk kegytemplom, a rendház és a templomkert rehabilitációja, a szabadtéri misézőhely liturgikus terének és a szent kút környékének rendezése kiemelt jelentőséggel bírt a fejlesztésben. A pályázatban ezeken kívül még számos egyéb projektelem is helyet kapott, így például egy és két ágyas zarándokszobák 55 fő részére, hat és tizennégy ágyas zarándokszállások 108 személy befogadására. A szálláshelyek épületeinek tájba illő jellege és elrendezése nem töri meg a kegyhely természet közeli hangulatát, a tereprendezés során kialakításra került kertben lehetőség nyílik kültéri vallási, közösségi programok megtartására, vagy akár bográcsozásra és játékra is. A kegytemplomhoz vezető megújult, kikövezett út első állomásaként egy fogadóépületet talál a zarándok. A modern, minden igényt kielégítő komplexumban galéria, kávézó, étterem, vetítőterem és mosdó is helyet kapott. A recepción a látogató információt kap a búcsús és vallásturisztikai programokról, a szálláslehetőségekről, valamint a környékbeli látnivalókról is. A megújult, mozaikkompozícióval díszített kültéri misézőhelyen új padsorokat helyeztek el, mellette pedig új kegytárgyüzlet került kialakításra. A közlekedést a támfalhoz tartozó tereplépcsők, gyalogoshidak felújítása és átépítése, a domboldal teraszosítása teszi még könnyebbé. A beruházással 21. századi színvonalú, komplex vallásturisztikai központ jött létre, amely meghatározó vonzerővel bír majd országos és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Akik a korábbi években már ellátogattak ide, bizonyára hatalmas változásokat fognak tapasztalni, ugyanakkor a kegyhely régi lelkisége, nyugalma, békéje nem változott. Akik pedig most járnak majd itt először, lelki megtisztulásra és maradandó vallási élményekre számíthatnak a gyönyörű környezetben fekvő, teljesen megújult Mátraverebély–Szentkúton.

Posted by Mátraverebély-Szentkút, Nemzeti Kegyhely on 2015. május 18.

Infoblokk2_ERFA_egyesUSZT_logo_cmyk

Hivatalos sajtóközlemény: sajtóközlemény 2015.09.05

A Mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely turisztikai fejlesztése

  1. szeptember 4.

A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely turisztikai fejlesztése”című ÉMOP-2.1.1/A-12-k-2012-0006 azonosítószámú projekt támogatásával 2,7 milliárd forint értékben valósította meg a Fons Sacer belső egyházi jogi személy Mátraverebély-Szentkút felújítását 2012.11.30. és 2015.09.30. között.

A Fons Sacer belső egyházi jogi személy (továbbiakban: kedvezményezett) pályázatot nyújtott be az Észak-magyarországi Operatív Program (továbbiakban: ÉMOP) keretein belül, az ÉMOP-2.1.1/A-12-k Kiemelt turisztikai termék- és attrakciók fejlesztése tárgyú pályázati kiírásra. „A Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely turisztikai fejlesztése” című projektet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogató levélben 2.764.998.794,- Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte. A projekt bekerülési összköltsége 2.779.841.398,- Ft.

A projekt keretében megújult a kegytemplom, a rendház, valamint a kültéri miséző oltár.

Az újonnan létesített fogadóépületben és a közösségi terekben tematikus vallásturisztikai programkínálattal, étteremmel, galériával, vetítőteremmel és kávézóval várjuk a búcsújárókat, a zarándokokat és a turistákat .

Az egy és két ágyas zarándokszobákban 50 fő részére, a hat és tizennégy ágyas zarándokszállásokon pedig 90 fő részére biztosítunk igényes szállást. Iskolai, hittanos- és plébániai táborok, programok, családi kirándulások, lelkigyakorlatok, ünnepek megrendezésére kiválóan alkalmas a közösségi termekkel ellátott – melegítő konyhával is rendelkező – épület. A zarándokközpont új étterme bőséges, ízletes és megfizethető menüsorokkal várja vendégeit, de a la carte vendégeket is fogad. A 160 fő befogadóképességű, projektorokkal felszerelt konferenciaterem esküvők, céges rendezvények lebonyolítására alkalmas.

A megújult, mozaikkompozícióval díszített kültéri misézőhelyen új padsorokat helyeztek el, mellette pedig új kegytárgyüzlet került kialakításra. A közlekedést a támfalhoz tartozó tereplépcsők, gyalogoshidak felújítása és átépítése, a domboldal teraszosítása teszi még könnyebbé.

A Mátraverebély–Szentkúti Nemzeti Kegyhely zarándokturisztikai fejlesztési projektje lezárult.

A kegyhely fő tevékenységének ellátását immár számos látogatóbarát szolgáltatás és minden igényt kielégítő zarándokszállás segíti.

A pályázat projektelemei:

  • Templom és rendház rekonstrukció,
  • Templomkert rehabilitáció,
  • Zarándokok gyülekező és felvonulási tere, szabadtéri misézőhely és a kút környékének rendezése,
  • Szabadtéri liturgikus tér és az oltár átépítése,
  • Patakmeder és gyalogoshidak felújítása és átépítése,
  • A támfal és a hozzá tartozó tereplépcsők felújítása és átépítése, a domboldal teraszosítása,
  • A kegytárgyüzlet és a kiegészítő funkciók kialakítása a támfalban,
  • Új barlang a támfalban a Lourdes-i Szűzanya szobor számára,
  • Zarándokház átépítése,
  • Zarándokszállások építése,
  • Étterem külső terasszal,
  • Kertészeti és környezeti kialakítás,
  • Fogadóépület és fogadótér kialakítása

Untitled1

Hírlevél feliratkozás


Szentkút

Kapcsolat

Nemzeti Kegyhely
Mátraverebély-Szentkút 14.
H-3077
Telefon: 06 32 418 029,
06 20 400 58 78
E-mail cím: info@szentkut.hu

Választható nyelvek:

;