Hírek

A legnagyobb szeretet – rajzpályázati felhívás gyerekeknek

A Tilma Gyermekművészetért Alapítvány „A legnagyobb szeretet” címmel nemzetközi gyermekrajz-pályázatot hirdet óvodás kortól a gimnazista korosztályig. A pályázatokat 2018. januártól 2019. május végéig várják a szervezők. A rajzpályázat megálmodója Basa Ottóné Révész Erzsébet művésztanár, aki 2005-ben hozta létre a Tilma Alapítványt a céllal, hogy segítse azokat a […]

Bővebben...

Januári zárva tartás

Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy 2018. januárban a Zarándokház és az Étterem ZÁRVA tart. A kegyhely továbbra is mindig látogatható, a bazilika nyitva áll, és a kegytárgybolt a téli nyitvatartása szerint üzemel. Telefon és email ügyelet biztosított, a foglalásokat a 2018-as évre zavartalanul kezeljük. Megértésüket köszönjük.

Bővebben...

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe (2018.febr.2.)

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe (a Megszentelt Élet Napja) Mátraverebély-Szentkúton, a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek részvételével – 2018. február 2. 10.00-tól gyülekezés a Konferencia-teremben 10.30-tól énekpróba, és gyónási lehetőség a templomban 11.00 szentmise – Varga Lajos váci segédpüspök 12.30 ebéd, utána szünet 14.30 előadás – Petres Lúcia OP és […]

Bővebben...

Gyermekre vágyók lelkigyakorlata (2018.febr.9-11.)

Időpont: 2018. február 9-11. Az idei lelkigyakorlaton korábban résztvevőként megjelent házaspárok térnek vissza gyermekükkel hálát adni az élet ajándékáért, tanúságot téve küzdelmeikről és az ima erejéről.  A lelkigyakorlat célja: A gyermeknélküliség problémájával küzdő házaspárok figyelmének Krisztusra irányítása, hogy rádöbbenjenek Jézus milyen természetes és természetfeletti lehetőségeken keresztül akarja vezetni […]

Bővebben...

Papi lelkigyakorlat (2018.febr.18.-23.)

“Ennek a kenyérnek az erejével” (1Kir 19,8), csendes papi lelkigyakorlat Mátraverebély-Szentkúton az Eucharisztikus Kongresszusra készülve. A lelkigyakorlat 2018. febr. 18-án vasárnap este kezdődik, és febr. 23-ig tart. Vezetik: Dr.Versegi Beáta Mária CB Oktatási Referens, Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárság  és Dr.Orosz Lóránt OFM, Kegyhelyigazgató A hagyományos […]

Bővebben...

Elváltak, egyedülálló szülők lelkigyakorlata (2018.febr.23-25.)

“Bízzál, kelj fel, téged hív” (Mk 10,49) – önbizalom, bizalom, ráhagyatkozás Hétvége elváltaknak, egyedülálló szülőknek Füzes Ádám atya vezetésével, az Emmánuel Közösség és a ferencesek szervezésében Mátraverebély-Szentkúton 2018. február 23-25-én. Ár: 2 éjszaka teljes ellátással: 15.000 Ft / fő Jelentkezés: Jelentkezési Lap

Bővebben...

Lelkigyakorlat párkereső egyedülállók számára (márc.16-18)

Lelkigyakorlat párkereső egyedülállók számára Mátraverebély-Szentkút Nemzeti kegyhelyen 2018. március 16-18. Mottó: „Változtatni, amin tudok változtatni, és elfogadni azt, amin már nem” A lelkigyakorlatra szeretettel várjuk azokat a 25 – 42 év közötti, párkereső egyedülálló nőket és férfiakat, akik szeretnének kicsit megállni, és egy imádságos légkörben, közösségben másokkal […]

Bővebben...

Gyóntatói lelkigyakorlat (2018.ápr.16-18.)

2018. április 16 – 18. (hétfő estétől szerda estig), bentlakással Mátraverebély-Szentkúton Téma: „A Teremtő dícsérete” Vezeti: Roska Péter plébános, teológiai tanár PROGRAM-TERVEZET Április 16. (hétfő) Érkezés, regisztráció 18.30 Vesperás és szentségimádás 19.00 Vacsora 20.30 Bevezető előadás Április 17. (kedd) 06.55 Zsolozsma, mise, reggeli 09.00 Előadás 10.00 Szentségimádás […]

Bővebben...

Újévi köszöntő

Az év vége és az Újév kezdete a Karácsonyi ünnepkör, vagyis az Epifánia (Urunk megjelenése) jegyében telik itt Szentkúton is. Ez jelenti Jézus születését és a Vízkeresztet: a Háromkirályok látogatását, Jézus megkeresztelkedését a Jordánban, illetve első csodáját a kánai menyegzőn. Karácsony környékén nagy a csend nálunk, ezért […]

Bővebben...

ADVENTI ÉS KARÁCSONYI LITURGIÁK RENDJE

  „Verbum caro factum est – az Ige testté lőn”  Adventi szombatokon: 6.55 laudes (reggeli dicséret), 7.15 szentmise, 19.30 vesperás (esti dicséret), 20.00 „Kiáltás” imádság a Mária Rádióval ADVENTI VASÁRNAPOKON: 7.30 laudes és adventi gyertyagyújtás, 9.00 szentmise, 10.30 litánia, 11.00 szentmise, 18.30 vesperás és szentségimádás A BOLDOGSÁGOS […]

Bővebben...
1 / 21 oldal12345...1020...Utolsó »

Hírlevél feliratkozás


Infoblokk2_ERFA_egyes

Szentkút

Kapcsolat

Nemzeti Kegyhely
Mátraverebély-Szentkút 14.
H-3077
Telefon: 06 32 418 029,
06 20 400 58 78
E-mail cím: info@szentkut.hu

;