Advent első vasárnapja

  1. Advent I. vasárnapja

Jer 33,14-16; 1 Tessz 3,12-4,2; Lk 21,25-28. 34-36;

 

Kedves Testvérek!

Mennyiféle hang csendül meg az egyházi év kezdetén! A szolgaságban és megaláztatásban élő választott nép számára a jövőbe tekintő örömteli üzenet: „Íme, jönnek majd napok – mondja az Úr –, amikor teljesítem a jót, amelyet Izrael házának és Júda házának megígértem.” Pál apostol ezt írja tesszalonikai híveinek: „Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: Éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre.” Ez az előre haladás azt jelenti, hogy határozott cél áll előttük, amelynek eléréséért most kell tenniük. De mit is rejt magában ez a cél? Jézus szavai mintha mindent felforgatnának: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek.” – Mi hát az a cél, amelyre sóvárogva vár a világ, s mégis rettegésbe torkollik? Ennyire ellentmondó lehet az isteni üzenet, amely életünknek és az egész világ létének értelmet ad? – Mindennél fontosabb, hogy ne bizonytalan sodródásban éljünk, hanem értve Isten üzenetét, tudatosan bekapcsolódjunk világunk sorsába, történelmébe. Hiszen erre lettünk teremtve.

Mindenekelőtt azt kell elfogadnunk, hogy az a világ, amelyben most élünk, mulandó világ. Mulandóvá azáltal tettük, hogy bűneinkkel kivettük Isten kezéből. De ha csak eddig jutunk, akkor értelmét veszti minden, bármit teszünk, hiszen nincs távlata, célja semminek, úgyis minden elmúlik. – Isten azonban úgy szólítja meg az embert, mint akinek célt adott, s aki képes is ezt a célt elérni. Jeremiás olyan jövőről szól, amelyben nagy dolgok történnek: Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat támasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban. Azokban a napokban megszabadul Júda, és biztonságban él Jeruzsálem. És a várost így hívják majd: „Az Úr a mi igazságunk!” – Isten nem adhat mulandó célt, hiszen akkor csak látszat minden, amiben részesülünk. Felépül valami, s egy pillanat alatt megsemmisül minden? Nincs folytatása, csak egy tűnő játék az egész? Hogyan lesz értelme akkor bármi áldozatnak, lemondásnak, nagylelkűségnek? Hogyan lesz igazság, ha a gonoszok nem lesznek számon kérve, s az igazak nem nyernek jutalmat? Mire vonatkozna az ígéret: igaz sarjat támasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban? És hol keresendő az a város, amelyet majd így hívnak: „Az Úr a mi igazságunk!”? – Nyilván mindez ott teljesedik be, ahová az Úr el akar vezetni minket. A választott nép nem azért lett kiválasztva, hogy elmúló holdfény legyen, hanem általa fölragyogjon az örök világosság!

Pál apostol a tesszalonikai hívek számára éppen azt vázolja fel, miként bontakozik ki ez a cél, amelyet üdvözítő Istenünk állított elénk. Annak ellenére, hogy a bűn megrontotta egész emberségünket: elhomályosította értelmünket, hogy ne ismerjük fel a célt, s kuszaságot teremtsen gondolkodásunkban; meggyöngítette akaratunkat, hogy könnyen elsodorhasson a felismert jótól; s rosszra hajlóvá tette vágyainkat, hogy a szeretet helyett önzésünk érvényesüljön, mindezek ellenére Isten utat nyit az örökkévaló élet felé. Újra meghív a szeretetkapcsolatra: Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. – Ennek a szeretetnek azonban csak akkor van értelme, ha valahová elvezet, ha valamit beteljesít, ha van folytatása, távlata. – Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében. – Ez valóban örömhír: Találkozunk majd valakivel, aki mindennél fontosabb, értelmet, beteljesedést ad mindennek. Az Apostol már megtalálta, s döntött mellette. Személyes példája legyen a hívek támasza, hogy ők is meg tudják hozni ezt a döntést: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre! – Így teremt közösséget Isten és saját élete között, élete és a hívek élete között. Személyes példája erőt áraszt, a benne lobogó tűz mások számára is világosságot és lelkesedést sugároz. Élete hitelessé teszi az Úrtól kapott üzenetet.

Nagy kérdés azonban, hogyan jutott ide az Urat üldöző, ellene mindent megtevő Saul? Hogyan válhatott a gyűlölködés – mindent felülmúló szeretetté? Ugyanakkor miként marad szabad az ember a döntésében, hogy az isteni jóság ne kényszerítse, hanem szabadon vonzza őt a jó felé? – Aranyszájú Szent János csodálatos finomsággal fejti ki Szent András apostol megtéréséről elmélkedve: András, a Jézussal való találkozás után sietve értesíti testvérét, Pétert: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Felkentet!” Látod-e, hogyan mondja el neki, amit röviddel azelőtt tudott meg? Még a Mester hatalmát is megmutatja, aki meggyőzte őket… Mert ez a szó az ő megjelenése után sóvárgó, eljövetelét óhajtó lélek szava, olyan emberé, akit eláraszt az öröm, ha a várva várt megjelenik, és siet, hogy továbbadja másoknak is az oly nagy esemény hírét. – Mit is mond ezzel Aranyszájú Szent János? Az emberben ott van egy alapvető szomjúság, vágyakozás a bűn miatt elfelejtett világ után, amit lelke mélyén hordoz. Ha becsületes ennek a belső vágynak a hangjához, ha elindul megtalálására, akkor Isten várja egy csodálatos találkozásra. Saul, megtérése előtt is, Istenre szomjas lélekkel járta útjait, a törvény elkötelezett szolgája volt, csak még azt nem ismerte, aki a törvény fölött való, aki szeretetével oldja fel a törvény alkotta bilincseket. András apostol is becsülettel, igazi szomjúsággal kereső ember, aki előbb Keresztelő Szent Jánosnál keresi a fényt, s az ő szavára indul Jézus után. Benne felismerve a Felkentet, azonnal megosztja testvérével, Péterrel, aki szintén a Keresztelő tanítványa.

Figyeld továbbá Péternek már kezdettől készséges és heves lelkületét. Késedelem nélkül, tüstént odasiet – amint olvassuk: Elvitte Jézushoz (Jn 1,42). De senki se vádolja őt könnyelműséggel, mivel hosszas vizsgálódás nélkül szót fogadott… Egyébként nem is mondja, hogy Péter azonnal hitt, hanem, hogy elvitte Jézushoz, és rábízta őt: tőle tanuljon meg mindent. – Még maga Keresztelő János is, aki hirdette Jézusról, hogy ő a Bárány és hogy Lélekkel keresztel, Jézusra hagyta, hogy erről a világosabb tanítást tőle kapják meg; még inkább így tett András is, aki mindezek kifejtésére nem tartotta alkalmasnak magát, hanem magához a világosság forrásához vezette el testvérét, olyan igyekezettel és örömmel, hogy egy kicsit se késlekedjék.

Ahogy nem véletlen az apostolok megtérése, meghívása és későbbi útja, úgy nem véletlen egyetlen ember üdvözülése sem. Isteni kegyelem a megtérés, hiszen a szomjúságot és a vágyat Isten ülteti a szívünkbe. De a választ, a készséget és odaadást mi nyújtjuk a bennünk rejlő szomjúságra. – Érdemes elgondolkodnunk, hogy eddigi életünkben hányszor hagytuk kihunyni szívünkben a tüzet, a lelkesedést, hányszor adtunk inkább hitelt a világ hamis illúziójának, mint a lelkünkben megszólaló isteni hívásnak? Lustaságunkkal halogattuk, elutasítottuk Isten országa építését. Így értjük meg Jézus szavait az evangéliumból. Mért nevezi a számadás napját a félelem és rettegés napjának? Mért dermednek meg az emberek, amikor a mindenség összetartó erői megrendülnek? – Mert elmúlik az a világ, amely csak ideiglenes otthont adott életünknek. Csak annyi volt a szerepe, hogy felkészüljünk a maradandóra, megtanuljuk a szeretetet, amely Isten nyelve, és hasonlókká legyünk Teremtőnk és Megváltónk dicsőséges arcához. E nélkül a kialakított szépség nélkül hová fordulhatunk, kibe kapaszkodhatunk? Ennek a szépségnek bennünk kell ragyognia, hogy amikor felemeljük tekintetünket az Eljövendőre, akkor a szívünkben hordozott vágyaink beteljesüljenek: Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok! – Jézus aggodalommal figyelmeztet bennünket, hiszen mindaz most kap értelmet, amit isteni szeretetével értünk megtett, s válik valóra, amit megígért: Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az e világi gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. – Ellenségünk mindent megtesz, hogy lelkiismeretünket elaltassa, s az isteni meghívást komolytalanná tegye.

Örökre boldogok csak abban az országban lehetünk, ahol az isteni igazságosság éppúgy érvényesül, mint a végtelen irgalom. Nem a „minden mindegy” felelőtlenségére hívott bennünket Isten, hanem a nagylelkű szeretetre, amelyben elismerést kap az áldozat, s kiteljesedhet a nagylelkűség.

Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt!

A cél tehát nem hiányzik elrontott világunkból sem. Maga az Isten Fia csatlakozott hozzánk, hogy sorstársunk, küzdőtársunk és a győzelemben is társunk legyen. Ezért örömhír mindaz, amit a Biblia sorai elénk tártak. Ámen!

Hírlevél feliratkozás


Infoblokk2_ERFA_egyes

Szentkút

Kapcsolat

Nemzeti Kegyhely
Mátraverebély-Szentkút 14.
H-3077
Telefon: 06 32 418 029,
06 20 400 58 78
E-mail cím: info@szentkut.hu

;