Évközi 33. vasárnap

  1. 33. Évk. vas.

Dán 12,1-3; Zsid 10,11-14. 18; Mk 13,24-32;

Örömhír, vagy fenyegetés?

 

Kedves Testvérek!

Az egyházi év befejezéséhez közeledünk. Ezeken a vasárnapokon a szentírási olvasmányok a végső dolgokra, azaz a célra irányítják figyelmünket, ahová meghívást kaptunk, ahová tartunk, amit el akarunk érni. Vajon ezeknek a részeknek a fenyegetés, a félelemkeltés a céljuk, vagy örömhírt közvetítenek, mint Isten üzenete? Lehet az Isten bárhol fenyegető, könyörtelen, mindent elpusztító Isten, aki bosszút áll a tökéletlen, bűnbe esett világon? Nem lenne ez ellentétben Isten Fiának megtestesülésével, önmagát áldozó szeretetével, a megváltás egész művével? Bevallom, első olvasásra ezek az olvasmányok az én fülemben és szívemben is a végső idők félelmetes voltát jelenítik meg, hol halandó embernek nincs mit remélnie. Éppen ezért a vasárnapi olvasmányokban, mindegyikben, piros színnel aláhúztam azokat a részeket, melyek Isten üzenetének pozitív tartalmai. Mi lett az eredmény? Íme:

Dániel könyvéből mindjárt az első állítás az, hogy fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója. – Tehát Isten gondoskodik népének védelméről, bármilyen nehéz idők következzenek is. A folytatás: Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre… Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. – Mennyi pozitív állítás az ember méltóságáról, távlatairól, megdicsőüléséről. Milyen fényes jövőt ígér Isten mindazoknak, akik elfogadják meghívását és követik tanítását. Mekkora ragyogás veszi körül azokat, akik szorgalommal olvasták, tanulmányozták Isten titkait, hogy megértsék, s mekkora dicsőségben részesülnek, akik tanúságtételükkel másokat is elvezettek az igazságra!

Az evangéliumban Jézus azt ígéri, hogy a végső idők beteljesedést hoznak. A mennybemenetel óta csak hitünk által elérhető Úr ismét közénk jön. Az eddig rejtett hatalmát most nyilvánvalóvá teszi mindenki előtt. Akiket eddig üldöztek miatta, most dicsőségben részesülnek: Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. – Vajon nem éppen arra várunk, hogy a jó győzzön, ne veszélyeztesse semmi Isten jóságának kiáradását életünkre, s így valóban boldogok lehessünk? Az Isten ellen lázadó világ véget ér, s akire vártunk, érkezik: tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt. Megtapasztaljuk, hogy ez a világ, amelynek alapjait a bűn aláásta, valóban múlóban van, de mindezen túl mégis van biztos pontja életünknek: Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak.

Mit adott tudtunkra Isten örök igéje? – A Zsidókhoz írt levél fogalmazza meg: Az ószövetségi papság újra meg újra bemutatott áldozata nem vehette el a bűnöket, nem szabadíthatta ki az embert a bűn fogságából. Krisztus ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján… Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs többé bűnért való áldozat. – Krisztus tehát saját személyében legyőzte a bűnt, s birtokba vette az örök életet. Mivel azonban testvérünkké lett, s részese sorsunknak a szenvedés világában, így győzelmében is részesít minket. Ha ő örökre helyet foglalt az Isten jobbján, akkor vele együtt ott nekünk is helyünk van, mert bocsánatot nyertek bűneink.

Összegezve tehát, Isten szava, amelyet olvastunk, hallottunk, fölemel, reményt ad, ráébreszt igazi méltóságunkra és távlatainkra, amit Teremtőnktől kaptunk.

De az isteni üzenet megfogalmazza az ellenpontot is. Szabadságunk lehetővé teszi az elutasítást is, bármilyen megtisztelő és minden elképzelést felülmúló az isteni meghívás. Ezen ellenpont nélkül nem lenne tisztességes Isten meghívása, nem érvényesülne igazán szabadságunk, hogy felelősen szólhassunk bele emberi sorsunkba.

Minek következménye, hogy a végső időkben olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak? – Az egész emberi történelmünk folyamán újra és újra a bűn szakít el Isten jóságától, mert hitelt adunk a bennünket becsapó gonosznak, hogy Isten nélkül is boldogulunk. Melyikünk nem tapasztalta a kísértést, a rászedést, s a csalódást bűnei miatt? – Ezért is bennünk a félelem a végső elszámolástól, mennyi kárt okozhattunk magunknak, másoknak, mennyi felelősség terhel a világ jelen állapotáért? Mennyi kincset nem használtunk fel és nem adtunk tovább? Ez érik be a végső időkre, melyben az Isten nélkül felnövő nemzedékek vakon követik a gonoszság uszítását, s nincs erkölcsi kontroll az értékek védelmére. Milyen jövőt remélhet pl. Európa, amikor következetes diktatúrával elszakítja az embereket Istentől, a hittől, az erkölcsi értékektől, szétrombolja a családot, közösséget, nemzeti értékeket, s az anyagiak függőségében rabszolgává teszi az embert? – Nem sokkal inkább a gonosz eszközévé válik az igaz Istent nem ismerő ember, aki kész öngyilkos merényletekre, aki kalandként beáll a halált osztó táborokba, aki gyűlöletet fogad szívébe a szeretet helyett? – Milyen jövőt remélhet akár magyar népünk Istent gyalázó borzalmas káromkodásaiért, amellyel, sajnos szinte minden más népet felülmúl? Ellensúlyozhatja vajon az imádkozók buzgósága? Vagy mit remélhet, amikor a felnövekvő nemzedékben egyre több fiatal meg sem ismeri gyökereinket, elutasítja a hitet, az erkölcsöt, a családot, az életet, s azt reméli, hogy az elköteleződés nélkül lesz boldog? Ha születik is gyermek az együttélés látszólagos szabadságából, mi lesz ennek a gyermeknek biztonságot adó háttere, hogyan épül egészséges, küzdeni tudó, terhet viselő emberré? Hogyan válik a jövő pozitív szemlélőjévé, aki életét olyan ajándéknak tudja tekinteni, amelyet másokkal megoszthat, és újra ajándékká tehet? Ki tárná fel előtte az Istentől kapott élet szépségét, értékét és titkait?

Jézus a fügefa zöldülésének hasonlatával irányítja figyelmünket a végső idők jeleire, amelyek korunkban is felismerhetők: Amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt. Időt kaptunk a történelemben, hogy a bűn pusztításából újjá építsük világunkat, mint Isten teremtő társai. De ez az idő véges, miként egész világunk. Isten ráirányítja figyelmünket, hogy közeledik az összegzés, az elszámolás: ki milyen részt vállalt az ő tervében. Minden jó, amit teszünk, minden szeretet, amelyet másokkal megosztunk, ennek az országnak építő köve. A világ végén azért küldi szét angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Nekik készítette örök országát, értük indult el a világ, zajlott a történelem minden eseménye, hogy emberi méltósággal léphessen az ember Isten örökségébe.

Mi hová fogunk tartozni? Helyesebben, hová akarunk tartozni? Mert a döntés most a kezünkben van. Mi most vagyunk ennek a világnak szereplői, építői, vagy netán rombolói. Értelmünkkel, szabad akaratunkkal, szeretetre való képességünkkel lehetőséget kaptunk a felelős részvételre. Megismerhetjük az igazságot, mert Isten elküldte közénk Szent Fiát, aki maga az Igazság. Élhetjük a szeretetet, mert Isten, aki maga a Szeretet, eljött közénk, s ő előbb szeretett minket.

A fenti szentírási részek attól válhatnak tehát félelmetessé, ha mi nem Isten mellett döntünk, nem az ő országát építjük, hanem saját vakságunk útján sodródunk. Örömhírt közvetítenek azonban mindazoknak, akik meghallják és elfogadják a meghívást, s képességeiket Isten országának építésére fordítják.

Vajon minden nap, minden tettünk, minden döntésünk erről az országról szól? Befektetjük-e minden erőnket és képességünket, hogy általunk és számunkra is felépüljön? – Olvassuk minden nap úgy a Bibliát, hogy örömhírként töltse be szívünket!

Ámen!

Hírlevél feliratkozás


Infoblokk2_ERFA_egyes

Szentkút

Kapcsolat

Nemzeti Kegyhely
Mátraverebély-Szentkút 14.
H-3077
Telefon: 06 32 418 029,
06 20 400 58 78
E-mail cím: info@szentkut.hu

;