Évközi 30. vasárnap

  1. Évk. 30. vasárnap

Jer 31,7-9; Zsid 5,1-6; Mk 10,46-52;

Az élet győzelmének ünnepe

Kedves Testvérek!

E vasárnap olvasmányai oly dinamizmussal tárják elénk Isten üdvözítő tervét, hogy az képes magával ragadni a mi megfáradt, kiábrándult életünket is.

Korunk egyre fenyegetőbb jelenségei, erőnket meghaladó kihívásai könnyen sodornak bennünket a tehetetlenség és reménytelenség állapotába. Valóban képtelenek vagyunk emberi erőnkkel megőrizni és jobbá változtatni ezt a világot. Csupán arról feledkezünk meg, hogy mi csak megbízott gazdái vagyunk, a Teremtő bízta ránk. Görcsösen ragaszkodunk az Istentől elrabolt világunkhoz, nem törődve, hogy ezzel tönkre is tesszük, s nem szolgál javunkra.

Hozzánk hasonló, kilátástalan hangulatban lehetett a választott nép is, amikor bűnei és hűtlensége miatt szent templomát lerombolták, Jeruzsálem is pusztasággá vált, a Babiloni birodalomban szétszórva, megalázva élte napjait, éveit. Ebbe a sötét reménytelenségbe harsan bele Jeremiás jövendölése: Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, örvendjetek annak, aki első a nemzetek között! Dicsőítsétek, hirdessétek és mondjátok: „Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát.” Íme, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól. – Az Úr engedte meg, hogy választott népéből csak egy maradék élje túl a sok évtizedes megpróbáltatást, akik végre belátták, hogy a bálványok nem vezetnek sehová, s bűnbánattal visszatértek Urukhoz. De milyen mély lehetett az Úr vágyakozása, hogy népét újra magához emelje, szívére ölelje! Akit hűtlensége miatt el kellett taszítania, most első a nemzetek között! Kitörő öröm övezi visszatérését. – Jézus vajon nem erről tanít a tékozló fiú történetében is? Nem az ő mennyei Atyja az, aki várakozik mindegyikünkre, hogy vissza találjunk az atyai házba? Hiszen képmásai, s Fiának fogadott testvérei lettünk.

Folytassuk azonban a prófétai üzenet megértését! – Mindnyájukat összegyűjtöm: a vakokat és a sántákat is, a várandósokat és a szülő anyákat is. – Az új haza betöltésére nemcsak az erősekre, hibátlanokra, egészségesekre és sikeresekre van szükség, akik minden szempontból hasznosak a jelen életben. Ezt a mi világunk teszi, hogy leselejtezi az embereket, s a gyengéket nemcsak veszni hagyja, hanem elpusztítja. Egyetlen szempont csupán az anyagi haszon! – Isten szemében más az ember értéke. Ő a megtört nádszálat nem töri szét, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Az ő szemében minden ember isteni szépséget hordoz, hiszen arra teremtette. Ő irgalommal tekint az összezúzott emberre, s lehajol hozzá, hogy sebeit bekötözze, csúfságát kijavítsa, betegségében gyógyítsa. Ő tudja, hogy mindezt az ősellenség művelte velünk, ezért részvéttel hajol hozzánk, és segít a hazatérésben: Nagy sereg lesz, amely ide visszatér. Könnyek között jönnek, fohászkodás közt vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim az én elsőszülött fiam. – Mennyi gyöngédség, együtt érző figyelmesség kíséri a hazatérő népet, amely könnyekre fakad a megtapasztalt szeretettől. Isten pedig megbocsát és eltöröl minden vétket, elsőszülött fiaként tekint megtérő gyermekére.

Érdemes tovább gondolnunk azt is, hogy Isten készíti népe számára az utat, amelyen hazatér. Forrásvizekkel gazdagítja, hogy felüdüljenek, és simává teszi, hogy meg ne botoljanak. Isten útja az életre vezet, míg az ember útja Isten nélkül a halál felé. – Térjünk most rá arra az útra, amelyen Jézus jár. Három evangélista is szól a vak meggyógyításáról, s a háromból érdekes történet rajzolódik ki. Máté és Márk szerint ez a gyógyítás már Jerikó elhagyása után történik, míg Lukács az oda vezető utat jelöli az esemény színterének. Máté két vakot is említ, a másik kettő csak egyet. Viszont mindhárman megemlítik, hogy Jeruzsálem felé haladva Jézus szól a rá váró szenvedésről, haláláról és feltámadásáról. Ezután Jézus maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik; aztán megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad.” Ők azonban semmit sem értettek ebből (Lk 18, 31-34). A tanítványokat zavar tölti el, nem értik, de követik Mesterüket. Jézus pedig, bár tudja, mi vár rá, rendületlenül halad az Atyától megjelölt cél felé. A rendíthetetlen szeretet teszi termékennyé, sokak számára sorsdöntővé ezt az utat. Lukács elbeszélése szerint még Jerikó előtt találkozik Jézus a vak koldussal, aki kitart a Jézushoz kiáltó szavában, s hite megszerzi számára a gyógyulást. Erre érdemes még visszatérnünk. Viszont áthaladva a városon, Zakeus kerül Jézus látókörébe, aki egy fa tetejéről akarja látni a Mestert. Ennek a találkozásnak gyümölcse a vámosok fejének megtérése és bűnbánata. Vagyona felét szétosztja, s akiket megcsalt, bőven kárpótolja. Jézus végigjárja az útját, mert mindenütt az Atya terve és ajándéka bontakozik ki léptei nyomán. Tudatában van küldetésének, az Atya megváltó tervének, ezért a legkisebb dologban is hűséges. – Hányszor mentjük föl magunkat a hűség és engedelmesség alól, hányszor módosítjuk az isteni tervet a magunk kényelme és ízlése szerint, hogy olcsóbban megússzuk, hogy kényelmesebb úton haladjunk! Még a bizalmunk is milyen könnyen megrendül, mert nem vesszük komolyan Isten szavát, s inkább elkeseredünk nyomorúságunkban, mintsem kitartsunk bizalommal! A vak koldus megszégyenít bennünket. Kiáltása kifejezi a hitét a Messiásban, akit vakon is elfogad, s ragaszkodik hozzá. Jézust Dávid fiának nevezi, amely egyértelműen a megígért Szabadítóra vonatkozik. Hiszi, hogy őt is megszabadíthatja. Az emberek csitítása, gúnyos lehurrogása nem téríti el szándékától, még hangosabban kiált Jézus felé. Ő magához hívja, s megkérdi: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” – Mi volt Jézus válasza? – „Menj, a hited megmentett téged.” – Melyikünknek ne válaszolna hasonlóan Jézus, ha ekkora hittel bíznánk rá magunkat? Mégis Istent vádoljuk, hogy nem szeret, s nem segít rajtunk?

A Zsidó levél még mélyebben tárja fel ennek az isteni szeretetnek a titkát. A papi szolgálatról, a főpap közvetítő szerepéről állítja, hogy megértőnek kell lennie az emberek gyöngesége iránt, hiszen maga is részes ebben a gyöngeségben. A tévelygők és tudatlanok azért várhatják segítségét, mert maga sem érdemből került a papságra. Ezt a tisztséget senki sem vállalhatja, csak az, akit Isten meghív, mint Áront. Meglepő viszont, hogy Krisztust is besorolja ebbe a rendbe: Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „Fiam vagy te, ma szültelek téged.” Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.” – Vajon ezzel azt állítja, hogy Krisztus is rászorult a megbocsátásra, ezért tud megértő közvetítő lenni? Pál apostol a Galata levélben világosan szól erről: Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot (Gal 4,4-5). A Filippi levélben még tovább vezet: Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez, mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez… Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt… hogy minden nyelv vallja, …„Jézus Krisztus az Úr!” (Fil 2,5-11). – Az ő papsága tehát azt jelenti, hogy végtelen szeretetből sorsközösséget vállal velünk, lemondva isteni dicsőségéről testvérünk lesz, s nevünkben engeszteli ki az Atyát. Közénk jötte az Isten örök szövetsége, közössége az emberrel, aki így ajándékozza vissza elvesztett és elfelejtett emberi arcunkat. Benne nyerjük vissza azt a szépséget, amelyet a Teremtő öröktől nekünk szánt, s amely a megtestesült Igében újra láthatóvá vált számunkra.

Tudunk-e Bartimeus hitével esdekelni, hogy a Mester adja vissza nekünk is a látást, Isten-arcú szépségünk meglátását, melyet kitörő örömmel ismerünk fel, hogy kövessük őt az úton, amely a Golgotán át az örök életre vezet? Ámen!

Hírlevél feliratkozás


Szentkút

Kapcsolat

Nemzeti Kegyhely
Mátraverebély-Szentkút 14.
H-3077
Telefon: 06 32 418 029,
06 20 400 58 78
E-mail cím: info@szentkut.hu

Választható nyelvek:

;